Öt fogyasztói jog, amit jó, ha ismer - meghosszabbított kampány a Fogyasztók Világnapja alkalmából

A 2014-ben indult, fogyasztói jogokkal kapcsolatos információs kampány célja az Unió-szerte hatályos fogyasztói jogokkal kapcsolatos általános ismeretek terjesztése a kereskedők és a fogyasztók körében. 2016. márciusában az Európai Bizottság kéthetes tájékoztató kampányt indít a Facebook segítségével. A kampány célja a napokban közelgő Európai Fogyasztói Napra (03.10) és a Fogyasztók Világnapjára (03.15) fordítani a közvélemény figyelmét.  Ennek keretében a kétéves Fogyasztói jogokról szóló felvilágosító kampány március végéig meghosszabbításra került. A felvilágosító kampány 5 alapvető fogyasztói jogról szól, melyet megismerhet honlapunkról is. >>> http://www.nfh.hu/node/8255

Biztonságos az a játék, amelyet gyermekének vett?

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei gyermekjátékokat vizsgáltak. Az ellenőrzés során 81 fajta termékből történt mintavétel, ebből 48-féle termék esetében volt megállapítható, hogy veszélyt jelentenek a gyermekekre nézve. Ezen termékek magukban hordozzák a fulladásveszély, szemsérülésveszély, illetve a tartós egészségkárosodás kockázatát.

Energiahatékonysági világnap: Ne a bolygót fűtsük, hanem az otthonunkat!

Március hatodika az Energiahatékonyság Nemzetközi Napja (World Energy Efficiency Day) 1998 óta, melynek célja a tudatos, megfontolt energiafelhasználás megvalósítása, valamint hogy felhívjuk a társadalom figyelmét a Föld természeti készleteinek végességére és az energiaforrások hatékony felhasználásának szükségességére. Az energiahatékonyság az egyik legegyszerűbb és leginkább költséghatékony módja az energiafogyasztás csökkentése és a megtakarítások növelésére a lakossági, kereskedelmi és ipari ágazatban.

Ijesztő tény, hogy 2015 volt a rendszeres meteorológiai mérések kezdete óta a legmelegebb esztendő. A fejlett országok is egyre inkább felismerik, hogy a klímaváltozás megállítása közös érdek, az energiahatékonyság pedig globális lelkiismereti kérdéssé vált: az ipari országok a világ népességének ugyanis mindössze 20%-át teszik ki, energiafogyasztásának ugyanakkor 80%-áért felel. Különösen fontos felhívni erre a felelősségre a lakosság figyelmét: ahogy az a párizsi klímacsúcson is elhangzott, a világ energiafogyasztásának harmadát az épületek üzemeltetésére fordítjuk, pedig korszerű nyílászárókkal, hőszigeteléssel és fűtéskorszerűsítéssel ez az érték jelentősen csökkenthető lehetne.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kiemelt tárgyterületei közé tartozik prevenciós, figyelemfelhívó és tájékoztatási jellegű feladatok ellátása a fenntartható és egészségtudatos fogyasztási szokások kialakítása érdekében. Ennek egyik – a közelmúltban megújult – eszköze pl. az NFH Okosotthon weboldala.

Online kockázatok és internetes biztonság

A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Europe Direct Tájékoztató Központ Zala Megye március 1-én előadást szervezett "Internetes vásárlások - hasznos tudnivalók és jó tanácsok fogyasztók részére" címmel. Az online vásárlások, az elektronikus kereskedelem egyre több állampolgárt érint, ezért fontos az online vásárlás kockázatainak megismerése. Az internetes vásárlással kapcsolatban dr. Kriesch Attila, az Európai Fogyasztói Központ (EFK) vezetője adott információkat és hasznos tanácsokat az érdeklődő megjelenteknek.

A közönség soraiban végzett gyors felméréssel kiderült, milyen sokan vásároltak, rendeltek már terméket interneten, ugyanis gyors, kényelmes megoldás, nincs nyitvatartási időhöz kötve, a világ bármely pontjáról megtehető, az árösszehasonlító oldalakon gyorsan megtudható, melyik webshop ajánlata a kedvezőbb.

A XXI. századi fogyasztó

A mai rohamosan fejlődő világban, naponta születő technikai csodák között, a nyereségesség érdekében sokszor agresszívnak tűnő marketing technikák sűrűjében - valljuk be - nem könnyű eligazodni. Ma már nem elég bizalommal tekinteni a kereskedelemben fellelhető termékekre, nem szabad megszokásból vásárolni. Ha egy vásárló nem elég tudatos, lépten-nyomon értelmezési gondokba, megtévesztőnek tűnő tájékoztatási formákba ütközhet. Ugyanakkor sokszor elegendő lenne, ha csak körültekintőbben vásárolna, tudatosan készülne nem csupán a nagyobb értékű szolgáltatások, termékek esetében, de a mindennapokban is.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság évek óta kiemelt figyelmet fordít a tudatos vásárlás meghonosítására, ennek fontos eszközei például a fogyasztókhoz szóló kiadványok. Ajánljuk figyelmükbe egyik legújabb brossúránkat, mely a megfontolt vásárlásról, egészségtudatos döntésekről szól, tippeket adva a táplálkozás, testmozgás, az öltözködés, vagy akár a bőrünk egészségvédelme területén.  >>>

Sajtóközlemény a Royal Russian Ballet 2016. február 27-i és 28-i „Hattyúk Tava” című balettelőadásaival kapcsolatban

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz számos beadvány érkezett az elmúlt napokban a Mania Promotion cseh székhelyű cég által szervezett, a Royal Russian Ballet 2016. február 27-i és 28-i „Hattyúk Tava” című balettelőadásaival kapcsolatban. A legtöbb panasz az előadás minőségére, illetve a nem megfelelő tájékoztatásra irányult.