Tolna

Bonyhádi nyílt nap fogyasztóvédelmi szakemberekkel

Laboratóriumi nyílt napot tartott a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a Tolna Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya (továbbiakban: elsőfokú hatóság) az NFH-val és a Zöldtárs Alapítvánnyal közösen. A rendezvény fő célja az volt, hogy segítse a diákokat, fiatalokat a tudatos fogyasztóvá válásban a termékek, illetve szolgáltatások vásárlásakor, igénybevételekor. Emellett az energiatudatosságon és a környezettudatosságon volt a hangsúly – nyilatkozta Foltin Gyula, az elsőfokú hatóság főosztályvezető-helyettese.

Hirdetmény

A Tolna Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályán 2015. július 30-án költözés miatt az ügyfélszolgálati tevékenység szünetel. 2015. július 31-től új helyen, a 7100 Szekszárd Kiskorzó tér 3. alatt állnak az Ügyfelek rendelkezésére.

Nyári gyermektáborban is siker volt az „Okosbolt” társasjáték

A tudatos fogyasztóvá válást nem lehet elég korán elkezdeni, ezért a Tolna Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által életre hívott OKOSBOLT elnevezésű társasjátékkal ismertette meg a Babits Mihály Kulturális Központban táborozó alsó tagozatos gyermekeket. Az OKOSBOLT társasjáték segíti az ismeretek bővítését, a helyes fogyasztói szokások kialakítását, és egy izgalmas, hasznos, kellemes időtöltés.