Bonyhádi nyílt nap fogyasztóvédelmi szakemberekkel

Laboratóriumi nyílt napot tartott a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a Tolna Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya (továbbiakban: elsőfokú hatóság) az NFH-val és a Zöldtárs Alapítvánnyal közösen. A rendezvény fő célja az volt, hogy segítse a diákokat, fiatalokat a tudatos fogyasztóvá válásban a termékek, illetve szolgáltatások vásárlásakor, igénybevételekor. Emellett az energiatudatosságon és a környezettudatosságon volt a hangsúly – nyilatkozta Foltin Gyula, az elsőfokú hatóság főosztályvezető-helyettese.

A szakemberek abban próbáltak meg tanácsokat adni a 16-18 éves korosztálynak, hogyan kerüljék el az olyan termékek vásárlását, amelyek veszélyesek az emberre és környezetére nézve. Ezek lehetnek rossz háztartási berendezések, sporteszközök, játékok, melyek műszakilag, kialakításukat tekintve silány minőséget képviselnek.

Az NFH Mechanikai és Villamos Laboratóriumának mérnökei bemutatókat is tartottak. Az Élelmiszer és Vegyipari Labor kollégái pedig bizsuk és fémszíjak bevizsgálásával az egészségtudatosságra hívták fel a figyelmet. A középiskolások előadások keretében általános fogyasztóvédelmi tájékoztatót is kaptak. Az Okosotthon elnevezésű internetes interaktív felületen a takarékos otthoni energiafelhasználást próbálhatták ki a fiatalok, akiket a közlekedési felügyelőség szakemberei végül KRESZ-teszttel tettek próbára.

A rendezvény az ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001. számú, "A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése" elnevezésű projekt keretében valósulhatott meg.

A Laboratóriumi Nyílt Napok rendezvénysorozatról bővebben itt informálódhat: http://www.nfh.hu/node/4534

 

forrás: http://www.teol.hu/  .

 

Kategória: 
Share on Tumblr