A fürdőváros nem csak a vendégéjszakák magas számával, hanem néhány hete hivatalos dokumentummal is bizonyíthatja, hogy fogyasztóbarát település. A címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt pályázaton nyerték el, az oklevelet pedig a város emléknapján, a Hajdúk letelepítésének 409. évfordulóján rendezett ünnepségen adta át Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár. A „Fogyasztóbarát Település” megtisztelő címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a települések hozzáállását és a fogyasztók helyzetének javításáért tett intézkedéseit kívánja értékelni, amelyekkel a fogyasztóbarát szemlélet általánossá válásához járulnak hozzá a területükön működő vállalkozások között.



Mikrohullámú sütőket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratórium szakemberei azt ellenőrizték, hogy a mikrohullámú sütők teljesítményfelvétele, készenléti állapotban megfelel-e az előírásoknak. Hét vizsgált termék közül egyről derült ki, hogy nem az előírásoknak megfelelően készült.