Lakásfelújításba kezd? Érdemes előre tájékozódnia!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hivatalos fórum oldalára számos megkeresés érkezik lakásfelújítással, javító-karbantartó szolgáltatások minőségével, az ehhez kapcsolódó szavatossági igények intézésével kapcsolatban. A fogyasztói jogok érvényesítése érdekében szeretnénk néhány hasznos információval szolgálni.

Amennyiben vállalkozást fogadunk fel felújítási (pl. festés, házszigetelés, burkolás stb), karbantartási munkára (pl. elektromos vezetékek felújítása), ügyeljünk arra, hogy mindig írjunk a megrendelésről írásbeli szerződést, és abban mindent fektessünk le, amit elvárunk a vállalkozástól, ennek hiányában nehezen lesz számonkérhető az elvárt eredmény.

Sajtóközlemény: Megfelelő védelmet nyújt síszemüvege a napfénnyel és az UV sugárzással szemben?

S A J  T Ó K Ö Z L E M É N Y

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azt ellenőrizte, hogy megfelelő védelmet nyújt-e síszemüvegünk a téli sportolás ideje alatt a látható fény- és az UV szűrésre vonatkozóan. A mintavételezésre kerülő 13 db síszemüveg közül valamennyi megfelelt a vonatkozó szabványban előírt követelményeknek.

A téli szezonban is fontos a szemünk fény elleni védelmének biztosítása, például síelésnél a megfelelő szűrőképességgel bíró síszemüveg használata. A síszemüvegek olyan speciális szemüvegek, amelyek védik a szemet és az arcot a hidegtől, széltől, a Napból közvetlenül érkező, illetve a hó borította felszínről visszaverődő nagy intenzitású káros UV-sugárzástól.

Megfelelő védelmet nyújt síszemüvege a napfénnyel és az UV sugárzással szemben?