Csökkent az árubemutatókkal kapcsolatos visszaélések száma

A tavaly decemberben elfogadott törvényi szabályozás eredményeként az utóbbi időszakban jelentősen kevesebb fogyasztói panasz érkezett a hatóságokhoz. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által elrendelt rendkívüli ellenőrzés megállapításai szerint sikerült visszaszorítani az árubemutatókhoz kapcsolódó termékértékesítésre vonatkozó hitel- és kölcsönszerződéseket.

Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár 2015 decemberében jelentette be, hogy módosul a kereskedelmi törvény és januártól a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten ellenőrzi az árubemutatókon értékesítő cégeket. Az egyre gyakoribb visszaélések a tavalyi évben a hazai fogyasztóvédelem legsürgetőbb problémájává váltak.

Török diákoknak nyílt lehetőségük betekintést nyerni a fogyasztóvédelmi hatóság működésébe

Május első napjaiban ismét diákok látogattak el a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH). Ezúttal a Dialógus Platform közvetítésével, az ERASMUS+ projektek keretében Törökországból érkeztek a SENPİLİC Élelmiszeripari Szakközépiskola végzős diákjai és tanáraik. A csoport magyarországi tanulmányútja során felkereste a főbb hazai fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó hatóságokat, így többek között az NFH-nál is látogatást tettek.

Programajánló: Európa-nap 2016 az Európai Fogyasztói Központ részvételével

Ebben az évben is megrendezésre kerül az Európa-nap rendezvénysorozata, amely keretében számos programmal várják az állampolgárokat országszerte, és melynek budapesti rendezvényét 2016. május 8-án tartják meg. A fogyasztóvédelem témakörében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) a korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vesz az eseményen.