Csongrád megyei fogyasztóvédők az irodaavatón. Új helyre költözött a zentai fogyasztóvédelmi központ. Ezen túl a város szívében, a Népkert utcában várják a polgárokat a központ munkatársai.
A kiskertek kútjainak, kerti medencéinek, vízgyűjtőinek mindennapos, hasznos készülékei a merülőszivattyúk, de a szakszerűtlen telepítés miatt súlyos balesetek okozói is lehetnek. Saját biztonságunk érdekében nagyon fontos, hogy a merülőszivattyúk vásárlásánál és telepítésénél is különös gonddal járjunk el.
A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége előfizetői panasz alapján eljárást folytatott a telefonos szolgáltató ügyében. A fogyasztó azt kifogásolta, hogy a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatát 20 perces várakozási idő után sem tudta elérni.
Az NFH kezdeményezésére indított „Járási Fogyasztóvédelmi Napok” rendezvénysorozatának hetedik állomása 2013. szeptember 25-én Mezőkövesd Járás volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége munkatársai Mezőkövesdi Járás fogyasztóihoz szóltak.
Kecsegtető szállásajánlatok? Ingyenesnek tűnő szálláskuponok? Fontos a kellő körültekintés, mielőtt megrendeljük és kifizetjük a szolgáltatást. Az RTL Klub Minden Reggel című műsorában dr.
Nyílt Napon segítette a vásárlókat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. Egy - a megyeszékhelyen található – bevásárlóközpont születésnapi programsorozatának keretében a vásárlók a felügyelőség munkatársaihoz fordulhattak fogyasztói kérdéseikkel.