Fiatalok között, hazánkban, Európában – Fogyasztóvédelmi bemutató a Fiatalok Európája 2013. rendezvényen Tatabányán

Nagysikerű rendezvénynek adott otthont 2013. szeptember végén  a tatabányai Vértes Agorája, dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár védnökségével. A nagyszabású karrier- és információs börze elsősorban a szakmát tanuló végzős középiskolásokat és álláskereső, regisztrált pályakezdő fiatalokat célozta meg szolgáltatásaival, programjaival.

A nap híre (2013.10.14) - Még nagyobb odafigyelést igényelnek a szezonálisan használt ingatlanok fogyasztásmérői

Nyaraló ingatlanban két évvel ezelőtt májusban új hitelesített vízmérő órát szereltek fel. Az év októberében a fogyasztási helyen vízóra leolvasást végzett a Szolgáltató, a tulajdonos ekkor szembesült azzal, hogy a vízmérő rendkívül nagy fogyasztást mutat.

Fogyasztóvédelmi tájékoztatás a Dohánykereskedelmi Szakmai Napon Komárom-Esztergom megyében

„Minta trafik” működése, avagy hogyan tudunk megfelelni a hatósági követelményeknek címmel folytatódott a Dohánykereskedelmi Szakmai Napok sorozata a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete és a Komárom-Esztergom megyei Kereskedelmi és Iparkamara   szervezésében, a kamara berkein belül működő Dohánykereskedők klubjában.

Új helyen a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége

Modern, nemzetközi színvonalú Integrált Közigazgatási Központtal gazdagodott Tatabánya. A hivatal komplexum egy bevásárlóközpontból lett kialakítva, a 13.500 m2  alapterületű épületben a Kormányhivatal törzshivatala, valamint  tíz  szakigazgatási szerve került elhelyezésre, köztük a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség is.

A nap híre (2013.10.11) - Növekvő ismertség és hatékony panaszkezelés - az Európai Fogyasztói Központ 2013. évi eredményei

2013. szeptember közepéig a tavalyi év azonos időszakához képest 19%-kal nőtt (2013-ban 286 db, 2012-ben 240 db) a magyar fogyasztók által az Európai Fogyasztói Központhoz benyújtott határon átnyúló, az Európai Unió más tagállamában, Izlandon, illetve Norvégiában székhellyel rendelkező vállalkozásokat érintő panaszok száma.

Újabb tizennyolc vállalkozással bővült a pozitív lista Veszprém megyét illetően

Oklevelet adtak át azon vállalkozásoknak, amelyek most kerültek fel az NFH által vezetett pozitív listára. Az ünnepélyes alkalom keretében a Veszprém Megyei Kormányhivatal részéről Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott köszöntötte a vállalkozások képviselőit.

A nap híre (2013.10.09) - Bács-Kiskunban rend van a rezsicsökkentés körül

A kormány rezsicsökkentési programjával összefüggő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget érintő feladatokról, illetve az eddigi tapasztalatokról tartottak múlt szerdán sajtótájékoztatót.

Játszva is csökkentheti kiadásait!

Vajon van jelentősége annak, hogy milyen ágyneműt használ?

Kihathat ez az otthonában felhasznált energiamennyiségre?

Járási Fogyasztóvédelmi Nap Putnokon

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által indított „Járási Fogyasztóvédelmi Napok” című rendezvénysorozat részese volt a gömöri kisváros Putnok is.