A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Nemzeti Fogyasztóvédelmi Konferencia címmel konferenciasorozatot szervez, melynek első rendezvényére 2014. december 4., 9:00 - 15:00 óra között kerül sor.
Fogyasztóvédelmi fórumsorozatot szervezett a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Hétfőn Kecskeméten, a kamara székházában tartottak fórumot, kedden a kiskunhalasi Csipkeházban lesz, szerdán Baján, a Duna Szálló konferenciatermében, csütörtökön pedig a kalocsai polgármesteri hivatal dísztermében.
Érdekes kérdés érkezett a minap a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hétvégi telefonos ügyfélszolgálatára.A telefonáló hölgy 13 éves kiskorú gyermeke a szülők engedélye és jelenléte nélkül az egyik telefonszolgáltatónál 80 ezer forint értékű okostelefont vásárolt.
Az Európai Bizottság hatodik alkalommal indítja útjára az Európai Kis- és Középvállalkozások Hete programsorozatot. Ebbe kapcsolódott bele a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérvári Közép-dunántúli Regionális Iroda saját rendezvényeivel.
Jelentősen csökkent a fogyasztóvédelmi panaszok száma a városban és egyre több a pozitív listás vállalkozás is – mondta Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár nemrégiben Egerben.
Idén tizedik alkalommal került megrendezésre Demecserben a Káposztás Napok elnevezésű nemzetközi gasztronómiai fesztivál, melynek középpontjában a káposztás ételek népszerűsítése állt. A káposztás ételeket főző és kóstoltató csapatok mellett színes kulturális műsor, sztárvendégek, kirakodóvásár, vidámpark, kézművesek, versenyek várták a látogatókat.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság, a helyi önkormányzat, valamint a helyi polgárőrség közösen ellenőrizte 2014. szeptember 26-án éjjel a Fehérgyarmaton működő vendéglátó egységeket, szórakozóhelyeket.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége /VOSZ/ által szervezett „Mire figyel a hatóság?” elnevezésű program keretében a fogyasztóvédelmi hatósági tevékenység aktualitásairól és tapasztalatairól esett szó azon a VOSZ tagjainak rendezett fórumon Bátonyterenyén, ahol dr. Plachi Petra, Kolosiné dr.
Nemrégiben Magyarországon is elérhetővé vált egy olyan új online átutalási szolgáltatás, amelynél a fizetéshez a fogyasztónak át kell adnia internetbanki azonosítóit egy harmadik fél szolgáltatónak.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége vendéglátóhelyeken vizsgálta, hogy kiszolgálják-e szeszes itallal a 18 év alatti fiatalokat.