Nyílt Labor Napon érdeklődhettek a diákok a fogyasztóvédelmi vizsgálatokról

Február elején a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Mechanikai és Villamos, valamint az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma vendégül látta a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központ, illetve a Pesterzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola diákjait. A Mechanikai és Villamos Laboratóriumban a hallgatók megismerkedhettek a gyermekjátékok, sporteszközök és a háztartási villamos berendezések laboratóriumi vizsgálataival. Az Élelmiszer és Vegyilaborban a ftalát- és azoszínezék tartalom vizsgálata került bemutatásra, megismerkedhettek az étrend-kiegészítők, a "mentes" jelöléssel ellátott élelmiszerek, vagy akár a mosogatószerek vizsgálati eredményeivel. Végül a "Fenntarthatósági és egészségtudatos bemutatóteremben" egyszerű példákon keresztül bemutatásra került az, hogy milyen módszerekkel lehet a keletkezett hulladékok mennyiségét csökkenteni, valamint különböző játékok segítségével ismerhették meg a diákok a környezetvédelem fontosságát.

A Mechanikai és Villamos Laboratóriumban először a gyermekjáték-biztonság fontosságáról esett szó. Gyermekjátékok esetén azok a termékek, melyek a 36 hónapos kor alatti gyermekeknek készülnek, nem tartalmazhatnak hegyes végződéseket, éles éleket, vagy olyan kis alkatrészeket, melyek letörésük, leválásuk, könnyű hozzáférhetőségük miatt fulladás-, fojtásveszélyt jelenthetnek. Az ilyen játékokon található varratok és a befogható kis alkatrészek felerősítésének a szilárdságát húzó-nyomó igénybevétellel vizsgáltuk az INSTRON vizsgálóberendezés segítségével. Szintén bemutatásra került a mágneses játékok mágneses térerejének vizsgálata is.

Közkedvelt, gyermekek által használt sporteszközök közül bemutattuk a gördeszkák szilárdsági vizsgálatát, majd szóban ismertettük a termékkör további veszélyeit. A tárolt energiával működő lövedékes játékok (pisztolyok, íjjak) lövedékének mozgási energiáját az erre a célra gyártott lövedékvizsgáló berendezéssel mértük. A villamos laboratóriumban bemutatásra kerültek a háztartási villamos készülékeken végzett vizsgálatok is. A melegedés vizsgálat folyamán egy ragasztópisztoly jellemző pontjainak hőelemekkel történő  hőmérséklet-vizsgálatát kísérhették figyelemmel a hallgatók.

A védőcsatlakozás ellenőrzésébe is bepillantást nyerhettek látogatóink, mikor egy szendvicssütő védőérintkezőjének és megérinthető fém részeinek ellenállás vizsgálatát mutattuk be. A mechanikai szilárdság egyik alapvető vizsgálata is bemutatásra került rugós kalapács segítségével. A villamos szilárdságvizsgálat során, egy fényfüzéren mutattuk be látványosan a nem megfelelő szigetelés veszélyeit. Ismertettük a jellemző technológiai és szerelési hibákat, melyek a szigetelés megfelelőségét veszélyeztetik. Végezetül a farsangi időszakra való tekintettel bemutatásra került a maszkok és jelmezek égetési vizsgálata is.


Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumban elsőként a kromatográfiával, azon belül a gázkromatográfiával és a nagyhatékonyságú folyadékkromatográfiával történő vizsgálatok kerültek bemutatásra. A diákok megismerhették a módszerek elvét, a vizsgált termékcsoportokat, valamint a fent megnevezett technikák segítségével azokat a paramétereket, melyek a vizsgálatok tárgyát képezik. Nagyfokú volt az érdeklődés a veszélyes játékok (ftalát-tartalom), a textíliák (azoszínezékekből származó aromás aminok meghatározása), az étrend-kiegészítők (vitamintartalom), valamint a „mentes” jelöléssel ellátott élelmiszerek (laktóztartalom, tartósítószer-tartalom) mérési módszerei és mérési eredményei iránt.

A klasszikus analitikai laborban részletesebben bemutatásra kerültek további „mentes” jelölésű élelmiszerek – szójamentes, gluténmentes és színezékmentes – vizsgálati módszerei, azok mérési eredményei, valamint a felsorolt termékek jelölésére vonatkozó előírások. Ezeken túlmenően ismertetetésre került a KEOP projekt keretén belül a Laboratórium által készített – környezetvédelemmel foglalkozó – összehasonlító tesztek eredményei, mint például a mosogatószerek összehasonlító vizsgálata. A klasszikus analtikai részlegen ismertetésre került továbbá, hogy a klasszikus kémia segítségével a Laboratórium mely makrokomponenseket határozza meg a különböző vizsgálati  módszerek segítségével.

A laboratóriumi nyílt nap során szerzett ismeretek segítik a tudatos fogyasztóvá válást, hiszen a látogatás során átfogó képet kapnak a fogyasztóvédelem területén folyó munkáról és azok kiemelt fontosságáról, így vásárláskor segítséget nyújtanak a megfelelő termékek kiválasztásához.


A diákok ezt követően megtekintették az újonnan megnyílt fenntarthatósági és egészségtudatos bemutatótermet, amelyet az NFH a KEOP-6.4.0/14-2015-0001 számú, „Fenntartható életmód a fogyasztóvédelem eszközrendszerén keresztül” elnevezésű, valamint a TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 számú „Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogy hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?)” elnevezésű kiemelt projektjei során keletkezett szemléltető eszközökkel rendezett be.

Ennek keretében a diákok megismerték a Hatóság által készített egészség- és környezetvédelemmel foglalkozó kiadványokat. A „fenntarthatósági szoba” látogatása során ismertetésre került a bolygónk védelmének fontossága.  Egyszerű példákon keresztül bemutatásra került például az, hogy milyen módszerekkel lehet a keletkezett hulladékok mennyiségét csökkenteni, valamint különböző játékok segítségével ismerhették meg a diákok a környezetvédelem fontosságát.

Az interaktív játékokkal és installációkkal berendezett szobában megtekinthető, hogy minden vásárlás egy döntés: a mi felelősségünk, hogy e döntéssel megóvjuk-e saját egészségünket és a környezetet. A látogatók kiszámolták ökológiai lábnyomukat, játszottak az egészségtudatos társasjátékkal, címketotót töltöttek ki és megpörgették a szerencsekereket. Az installációk jól szemléltetik, hogy miért érdemes a kevésbé csomagolt terméket választani, illetve játékos formában felhívják a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.

Az ingyenesen elvihető kiadványok arra ösztönöznek, hogy válasszunk biotermékeket, takarékoskodjunk az erőforrásokkal, használjunk környezetbarát tisztítószereket, válasszunk kevésbé csomagolt terméket. A kiadványok között találhatóak az NFH laboratóriumi vizsgálatait és a kérdőíves kutatások eredményeit bemutató tájékoztató füzetek, valamint a diákok és tanárok részére szóló „Válassz okosan” füzetek.

A tanulók és kísérő tanáraik is érdekesnek, hasznosnak ítélték a látogatást, valamint nagyfokú érdeklődést mutattak a Laboratórium munkája iránt.

 


 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
továbbra is szívesen látja az érdeklődőket!

A fogyasztóvédelem kiemelt céljai közé tartozik a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása. E cél elérése érdekében több területen folyik a vásárlók ismereteinek bővítése, szemléletének formálása. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a tudatos fogyasztóvá nevelést már iskolás kortól támogatja, melynek hatékony eszköze az évek óta sikeresen szervezett „Nyílt laboratóriumi napok” rendezvény. Itt a fogyasztók megismerhetik munkánkat, kitűzött céljainkat, tájékoztatást kapnak laboratóriumaink tevékenységéről. A látogatók által átadott mintákon végzett néhány egyszerűen kivitelezhető gyorsvizsgálat megtekintésével pedig bepillantást nyerhettek a tényleges vizsgálati munkába is.

A Laboratóriumi Nyílt Napokról
az alábbi elérhetőségen tájékozódhatnak:

http://www.nfh.hu/labornyiltnap

Amennyiben az Ön iskoláját is érdekli egy teljes körű laborlátogatás, vagy szeretné megtekinteni a fenntarthatósági és egészségtudatos bemutatótermet, az alábbi elérhetőségeken tud időpontot egyeztetni kollégáinkkal:

Élelmiszer- és Vegyipari Laboratórium:

Mechanikai és Villamos Laboratórium:

 

 

 

 

Kategória: 
Share on Tumblr