TAIEX

Piacfelügyeleti és fogyasztóvédelmi együttműködés a Magyar–Szerb GVB keretében

2016. március 17-18. között Budapesten tartotta nyolcadik ülését Magyarország és a Szerb Köztársaság Gazdasági Együttműködési Kormányközi Vegyes Bizottsága (továbbiakban: GVB), amelyre a két ország között 2005-ben létrejött Gazdasági Együttműködési Megállapodás értelmében került sor.

A GVB legfőbb célja a két ország közötti befektetések ösztönzése és a gazdasági kapcsolatok élénkítése, amely célok elérését támogatja a piacfelügyelet és fogyasztóvédelem területén folytatott kétoldalú együttműködés erősítése is. Az NFH a fentiekre tekintettel kiemelt figyelmet szentel a Magyar–Szerb GVB tevékenységében való részvételnek is, így képviseltette magát annak múlt heti ülésén.

Piacfelügyeleti szakértői egyeztetés Egyiptommal – az Egyiptomi Ipari Ellenőrzési Hatóság járt szakmai tanulmányúton a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál

Az Európai Bizottság Európai Szomszédságpolitika és a Csatlakozási Tárgyalások Főigazgatósága (DG NEAR) keretei között működő technikai segítségnyújtási és információcsere program, a TAIEX célja, hogy az EU szomszédságpolitikai partnerei számára lehetővé tegye, különböző programok, így különösen szakmai tanulmányutak keretében az uniós tagállamok egyes szakterületi intézményrendszerének megismerését.

Az Egyiptomi Ipari Ellenőrzési Hatóság (ICA) háromtagú delegációja érkezett tanulmányútra a hatósághoz.

Az Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség látogatását követően, újabb egyiptomi kollégák ismerhették meg a hazai fogyasztóvédelem és piacfelügyelet intézményi kereteit, azok működését, hiszen május 26-28. között az Egyiptomi Ipari Ellenőrzési Hatóság (ICA) háromtagú delegációja érkezett tanulmányútra a hatósághoz.

Fogyasztóvédelmi együttműködés Európán túl is – az Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség járt szakmai tanulmányúton a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál

Az Európai Bizottság Európai Szomszédságpolitika és a Csatlakozási Tárgyalások Főigazgatósága (DG NEAR) keretei között működő technikai segítségnyújtási és információcsere program, a TAIEX célja, hogy az EU szomszédságpolitikai partnerei számára lehetővé tegye, hogy különböző programok, így különösen szakmai tanulmányutak keretében ismerkedjenek az uniós tagállamok egyes szakterületi intézményrendszerének működésével.

A korábbi libanoni delegációt követően, újabb arab országbeli fogyasztóvédelmi szakemberek számára adott lehetőséget a program arra, hogy a magyar fogyasztóvédelem intézményi kereteit testközelből is megismerhessék, hiszen április 20-22. között az Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség (CPA) magas rangú delegációja érkezett tanulmányútra a hatósághoz.

Bilaterális szakmai találkozó a szerb-magyar partnerségi viszony megerősítése érdekében

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság számára kiemelten fontossággal bír a szomszédos országokkal való szakmai együttműködés megerősítése, e nemzetközi relációk tekintetében a tárca és a hatóság feltett szándéka gyakorlatorientált, kölcsönös párbeszéden alapuló kooperáció kialakítása és fenntartása. A nemzetközi partnerkapcsolatok alakításának másik fontos aspektusa, hogy Magyarország Európai Uniós tagsága során szerzett tapasztalatokból minél többet tudjon átadni a még csatlakozás előtt álló, főként nyugat-balkáni partnereinek.

Ezen törekvések együttesen érvényesültek 2014 novemberében Bosznia-Hercegovinában folytatott szakmai konzultáció során, illetve aktuálisan a szerb-magyar fogyasztóvédelmi kapcsolatok ápolása tekintetében is.