Szente István

Külföldi fogyasztóvédelmi szakemberek látogatása az Európai Fogyasztói Központnál

2016. október 5. és 6. között az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának (ECC-Net) spanyol, holland, cseh, szlovák, szlovén és horvát tagszervezeteitől 13 munkatárs szakmai tanulmányút keretében látogatást tett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szervezetében működő magyarországi Európai Fogyasztói Központnál (EFK).

A résztvevők véleményt cseréltek a Hálózat működésének aktuális kérdéseiről, jövőbeli kihívásairól, a határon átnyúló fogyasztói panaszok kezeléséről és a legjobb gyakorlatokról.

Interjú dr. Szente Istvánnal, az NFH főigazgatójával a víziközműszolgáltatás témakörében

A Vízmű Panoráma című folyóirat júniusi számában nagyinterjút közöl dr. Szente Istvánnal, az NFH főigazgatójával, a víziközműszolgáltatás területén fogyasztóvédelmi szempontból fontos ügyfélszolgálati, ill. panaszkezelési gyakorlatokról, hatósági tapasztalatokról.

A jogszabályok pontosan körülhatárolják a víziközműszolgáltatás működésének szabályait, és ez kiemelten igaz a szolgáltatás nyújtásával, a számlázással és a panaszkezeléssel kapcsolatos területekre. A fogyasztóvédelmi hatóság ebben a tárgykörben azt vizsgálja, hogyan felelnek meg a szolgáltatók ezen szabályozásnak. – fejtette ki a hatóság főigazgatója.

Internetfelhasználó? Több joga van, mint gondolná

Nem működik az internetkapcsolat, a fogyasztóra erőltetik a hűségidőt, és probléma esetén csak nehezen érhető a szolgáltató – többek között ilyen problémákkal találkozik sok felhasználó. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz tavaly körülbelül 2500 panasz érkezett be, a legtöbb a panaszkezeléssel, az ügyfélszolgálat működésével és számlázással kapcsolatos volt. Az MR1 Kossuth Rádió annak járt többek között utána, mire kell figyelnie a fogyasztóknak szerződéskötés esetén, és hogy milyen szabályok érvényesek a szolgáltatókra.

19. alkalommal lehet pályázni a legrangosabb védjegy használatára, a Magyar Termék Nagydíjra

Idén 19. alkalommal hirdették meg a Magyar Termék Nagydíj Pályázatot, amely hazánk legrangosabb minősítő rendszere. Olyan gazdasági társaságok, szervezetek jelentkezhetnek áruikkal és szolgáltatásaikkal, amelyek elkötelezettek a magas minőség, az innováció, a fogyasztóközpontúság, az érték iránt.

Dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az esemény sajtótájékoztatóján beszédében kiemelte, hogy az NFH a Magyar Termék Nagydíj Kiírók Tanácsának tagjaként elkötelezett a valódi értéket képviselő termékek elismerése mellett. Ezért a szokásos hatósági feladatok ellátása mellett kiemelt céljának tekinti a jogkövető vállalkozások, illetve a magas színvonalú termékek és szolgáltatások kitüntetését, amely hozzájárulhat a fogyasztói ismeretek bővítéséhez, a fogyasztói tudatosság növeléséhez.

Piacfelügyeleti és fogyasztóvédelmi együttműködés a Magyar–Szerb GVB keretében

2016. március 17-18. között Budapesten tartotta nyolcadik ülését Magyarország és a Szerb Köztársaság Gazdasági Együttműködési Kormányközi Vegyes Bizottsága (továbbiakban: GVB), amelyre a két ország között 2005-ben létrejött Gazdasági Együttműködési Megállapodás értelmében került sor.

A GVB legfőbb célja a két ország közötti befektetések ösztönzése és a gazdasági kapcsolatok élénkítése, amely célok elérését támogatja a piacfelügyelet és fogyasztóvédelem területén folytatott kétoldalú együttműködés erősítése is. Az NFH a fentiekre tekintettel kiemelt figyelmet szentel a Magyar–Szerb GVB tevékenységében való részvételnek is, így képviseltette magát annak múlt heti ülésén.

A Fogyasztók Világnapja alkalmából Fogyasztóbarát Vállalkozás tanúsítvány ünnepélyes átadására került sor

2012 márciusában hirdette meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európában egyedülálló kezdeményezésként a Fogyasztóbarát Vállalkozás Tanúsítvány elnyerésére irányuló pályázatát. Ennek keretében 2016. március 8-án, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal dísztermében a bajai Trend for Me Kft. képviselői vehették át a pályázat legújabb díjazottjaként tevékenysége elismerését jelentő dokumentumot.

Az eseményen részt vett dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója, dr. Horváth Zsuzsanna, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Békéltető Testület elnöke, Récsányi Ilona, a Fogyasztóvédelmi Osztály vezetője, valamint a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója, dr. Zombor Attila is.

Tudjon meg többet az 5 perces szabályról - tények és tévhitek

Valószínűleg Önt is bosszantotta már, hogy a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán ügyintézővel csak hosszú várakozást követően tudott beszélni, vagy már a várakozás közben feladta, s letette a kagylót. A témakörrel kapcsolatos cikkünket itt olvashatja.

Fogyasztóvédelem az Európai Unióban - interjú az NFH főigazgatójával

Az EchoTV tegnapi Szabad-Európa című adásának vendége a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója, dr. Szente István volt. A hatékony, integrált uniós gazdaságban garantálni kell a fogyasztó jogainak védelmét arra az esetre, ha egy másik uniós országban történő áru- vagy szolgáltatásvásárlás során problémák merülnek fel.

Tanácsok szén-monoxid érzékelő készülék vásárláshoz

Márkanév, gyártó, cikkszám, és próba gomb. Ezeket érdemes megnézni szén-monoxid érzékelő vásárlásakor. Ilyen készüléket csak szaküzletben vásároljunk, és előtte érdemes tájékozódni a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listájáról (http://www.nfh.hu/szenmonoxid_lista). Az m1 Ma este műsorában dr.

Frissült a CO-érzékelők pozitív listája

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az idei évben 12 féle szén-monoxid érzékelő készüléket ellenőrzött. 9 típus megfelelt a vonatkozó szabvány előírásainak, míg 3 nem. A termékek pozitív és negatív listája elérhető a következő linken: http://www.nfh.hu/szenmonoxid_lista.