Hírös Hét

,,Határon innen és túl Hírös Hét Fesztivál’’

Az immáron 82. alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál, az idei évben augusztus 19. – augusztus 28. között felpezsdítve Kecskemét belvárosát, kínált sokszínű, attraktív programokat valamennyi korosztály számára. A szervezők a hagyományoknak megfelelően nagy hangsúlyt fektettek e térséget jellemző tradíciók bemutatására, mind a koncertek, kiállítások, mind pedig a gasztronómiai és gyermekprogramok révén. A siker az idei évben sem maradt el: Mindezt jól példázza nem csak a térségből, hanem az ország különböző pontjairól érkező vendégek sokasága, valamint a testvérvárosi delegációk jelenléte.

A rendezvényen augusztus 25. napján 14:00 órától képviseltette magát a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, a Foglalkoztatási Főosztály, valamint a Népegészségügyi Főosztály is.

Laboratóriumi nyílt nap a Kecskeméti Hírös Hét Fesztiválon

2016. augusztus 25-én Kecskeméten, a Kossuth téren megrendezésre kerülő Hírös Hét Fesztiválon részt vett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Mechanikai és Villamos Laboratóriuma, valamint Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma. A látogatók képet kaptak a laboratóriumok mindennapi munkájáról és feladatairól.

Hírös Hét Fesztivál - fogyasztóvédelmi program augusztus 25-én


P R O G R A M A J Á N L Ó

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, a Foglalkoztatási Főosztály, valamint a Népegészségügyi Főosztály is képviselteti magát az idén 2016. augusztus 19. – 2016. augusztus 28. között Kecskeméten, a Kossuth téren megrendezésre kerülő ,,Hírös Hét Fesztiválon". A hatósági jelenlét célja, hogy az érdeklődők a tudatos fogyasztóvá válás jegyében, minél szélesebb témakört érintően kérdéseikkel, észrevételeikkel személyes konzultáció keretében fordulhassanak a hatóságok szakembereihez. Augusztus 25-én az alábbi programmal várják a látogatókat a fogyasztóvédelmi szakemberek.

Programajánló: Hírös Hét Fesztivál - Kecskemét

M E G H Í V Ó

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály, a Foglalkoztatási Főosztály, valamint a Népegészségügyi Főosztály is képviselteti magát az idén 2015. augusztus 13. – 2015. augusztus 20. között megrendezésre kerülő ,,Hírös Hét Fesztiválon", melynek helyszíne Kecskemét, Kossuth tér. A hatósági jelenlét célja, hogy az érdeklődők a tudatos fogyasztóvá válás jegyében, minél szélesebb témakört érintően kérdéseikkel, észrevételeikkel személyes konzultáció keretében fordulhassanak a hatóságok szakembereihez.