EFK

Az Európai Fogyasztói Központ sikeres részvétele az „50+ Nyugdíjas Expón”

2016. november végén került megrendezésre a budapesti Syma csarnokban a szépkorúak részére az immár hagyományosnak mondható szakkiállítás, amelyen az idős korosztály érdeklődési körének megfelelő programokból és kínálatból válogathattak az érdeklődők.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) a kiállításon történő részvétele során hasznos és praktikus fogyasztóvédelmi tanácsokat nyújtott a standhoz látogatóknak.

Hamarosan újra Black Friday

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Az idei évben hivatalosan november 25-én veszi kezdetét a Black Friday kezdeményezés, ahol számos akcióval találkozhatnak a vásárlók az üzletekben és a webáruházakban.

Vannak azonban üzletek, ahol már a hivatalos dátum előtti időszakban is kedvezményekkel várják a látogatókat, ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hasznos tanácsokat kíván adni a vásárlóknak, amelyeket követve a fogyasztók felkészültebben vághatnak neki ennek a napnak. 

Külföldi fogyasztóvédelmi szakemberek látogatása az Európai Fogyasztói Központnál

2016. október 5. és 6. között az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának (ECC-Net) spanyol, holland, cseh, szlovák, szlovén és horvát tagszervezeteitől 13 munkatárs szakmai tanulmányút keretében látogatást tett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szervezetében működő magyarországi Európai Fogyasztói Központnál (EFK).

A résztvevők véleményt cseréltek a Hálózat működésének aktuális kérdéseiről, jövőbeli kihívásairól, a határon átnyúló fogyasztói panaszok kezeléséről és a legjobb gyakorlatokról.

Felszámolási eljárás indult az utazásszervezéssel és utazásközvetítéssel foglalkozó német Unister cégcsoport több tagvállalkozásával szemben – az Európai Fogyasztói Központ tanácsai

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) a német társközpontjától értesült arról, hogy a főleg repülőjegyek, szálláshelyek és utazási csomagok értékesítésének közvetítésével foglalkozó német Unister cégcsoporthoz tartozó cégek, így a  www.fluege.de, a www.vlucht24.nl, a www.fly.co.uk, a www.vuelo24.es és a www.hotelreservierung.de weboldalakat üzemeltető (UNISTER TRAVEL Betriebsgesellschaft mbH), a www.ab-in-den-urlaub-deals.de honlapot üzemeltető (a U-Deals GmbH), a www.airline-direct.de oldalt üzemeltető (Travel Viva GmbH), valamint a www.urlaubstours.de oldalon utazási csomagokat értékesítő (Urlaubstours GmbH) vállalkozásokkal szemben felszámolási eljárás indult.

Az Európai Fogyasztói Központ fogyasztóvédelmi tanácsai a nyári olimpiai játékokra utazók számára

K Ö Z L E M É N Y

Az augusztus 6-án kezdődő 2016. évi nyári olimpiai játékokon a magyar sportolóknak is szurkolhatunk, és a magyar olimpiai csapatot követve várhatóan sok magyar szurkoló utazik Brazíliába. Emiatt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) fontosnak tartja felhívni a kiutazó szurkolók figyelmét arra, hogy milyen jogaik vannak az európai uniós, illetve brazil vállalkozásokkal szemben felmerült panaszok esetén, és hol kaphatnak érdemi segítséget a panaszok rendezéséhez.

Közlemény: Az Európai Fogyasztói Központ fogyasztóvédelmi tanácsai a nyári olimpiai játékokra utazók számára


K Ö Z L E M É N Y

Az augusztus 6-án kezdődő 2016. évi nyári olimpiai játékokon a magyar sportolóknak is szurkolhatunk, és a magyar olimpiai csapatot követve várhatóan sok magyar szurkoló utazik Brazíliába. Emiatt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) fontosnak tartja felhívni a kiutazó szurkolók figyelmét arra, hogy milyen jogaik vannak az európai uniós, illetve brazil vállalkozásokkal szemben felmerült panaszok esetén, és hol kaphatnak érdemi segítséget a panaszok rendezéséhez.

Felszámolási eljárás indult a Lowcostholidays Spain S.L. spanyolországi utazásközvetítő vállalkozással szemben

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) a spanyol társközpontjától értesült arról, hogy az egyik legnagyobb spanyol utazásközvetítővel, a Lowcostholidays Spain S.L-el szemben 2016. július 15-én felszámolási eljárás indult.

Külföldi utazással kapcsolatos fogyasztói panaszok esetén segít az Európai Fogyasztói Központ

Ha a fogyasztó saját maga végzi a foglalást egy külföldi utazás során, és esetleg problémák merülnek fel, akkor érdemes segítségért fordulni az Európai Fogyasztói Központhoz. Dr. Kriesch Attila igazgató a FEM3 Café műsorában elárulta, hogy egy ingyenesen letölthető és használható alkalmazás is segítséget nyújt a magyar utazóknak külföldi utazásaik során.

Kézben a segítség - hasznos fogyasztóvédelmi mobilalkalmazás segíti a magyar fogyasztókat külföldi utazásaik során


S A J T Ó K Ö Z L E MÉ N Y

Vásárolt valamit külföldi nyaralása során, ami nem sokkal később meghibásodott? Problémája adódott az otthonról foglalt külföldi autóbérléssel vagy a szálláshely minőségével kapcsolatban? Késik a repülőjárata vagy elveszett a poggyásza kiutazáskor? Amennyiben a külföldi utazása vagy nyaralása nem úgy alakul, ahogy eltervezte, fontos tudnia, hogy miképp gyakorolhatja fogyasztói jogait. Sőt mi több! Ki is tudja fejezni magát!

Folyamatosak a nyári ellenőrzések - Csongrád megyében is

Fesztiválokat, vendéglátóhelyeket, strandokat és taxisokat is ellenőriznek a fogyasztóvédelmi szakemberek az idegenforgalmi szezon kapcsán. A hatóság célzott ellenőrzéseket tart annak érdekében, hogy a belföldi vendégek és a külföldi turisták időtöltése gondtalan legyen.