országjárás

Országjárás a békéltető testületeknél – Heves megye

A Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek látogatásának következő állomása a Heves megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület volt. Nagyon fontos változás az Országgyűlés által nemrégiben életre hívott fogyasztóvédelmi törvény módosítása, amely kötelezővé tette a vállalkozások képviselőinek személyes megjelenését a fogyasztói jogvitákat kezelő békéltető testület eljárásaiban – közölte a  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára az esemény sajtótájékoztatóján Egerben.

Koszorús László a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az elfogadott jogszabály azért jelentős a fogyasztók számára, mert a vállalkozásoknak az elmúlt 15 évben nem volt kötelező részt venniük a békéltető megbeszéléseken, emiatt évente több ezer ember nem tudta rendezni problémáját. A helyettes államtitkár a megyében élőket is arra biztatta, hogy kis értékű, pár ezer forintos termékekkel kapcsolatos panaszaikkal is forduljanak bizalommal a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testülethez.

Országjárás a békéltető testületeknél – Jász-Nagykun-Szolnok megye

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága országjárása keretében keresi fel a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületeket annak érdekében, hogy megismerje a békéltető testületek működését a gyakorlatban. Az országjárás következő állomása a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület volt. Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár, Keszthelyi Nikoletta a békéltető testületekkel és fogyasztóvédelmi civil szervezetekkel foglalkozó szakértő a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kereskedelmi és Iparkamarában Dr. Sziráki András elnökkel és Dr. Vígh Judit, Jász-Nagykun-Szolnok megyei békéltető testületi elnökkel találkozott.

Országjárás a békéltető testületeknél – Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága országjárása keretében keresi fel a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületeket annak érdekében, hogy megismerje a békéltető testületek működését a gyakorlatban. Az országjárás következő állomása a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület volt.

Országjárás a békéltető testületeknél - az első állomás Nógrád megye

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság országjárása keretében látogatást tesz a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületeket annak érdekében, hogy megismerje a békéltető testületek működését a gyakorlatban.


Az országjárás első állomásaként Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár és Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelmi referens a Nógrád megyei Kereskedelemi és Iparkamara mellett működő békéltető testületnél járt, ahol először Mihályné Balázs Melindával, a kamara titkárával és Dr. Pongó Erikkel, a békéltető testület elnökével találkozott. A megbeszélésen szó esett a fogyasztóvédelmi törvény jelenlegi, jogharmonizációs célokat szolgáló módosításáról, a békéltető testület mindennapi munkájáról, valamint a költségvetési támogatás elosztásával kapcsolatos változtatási javaslatokról.