Fényfüzérek vizsgálata

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság minden karácsonyi időszak előtt ellenőrzi a fényfüzéreket. Idén 20 égősor került kiválasztásra, ezek közül nyolcnak fejeződött be eddig a vizsgálata, és egyik sem tudta teljesíteni a biztonsági követelményeket. A vizsgálatok kapcsán a karácsonyfaégők biztonsági szempontjairól tájékoztatott Vermes Bella, az NFH szóvivője a Duna tv Család-Barát című műsorában.

 

Jövőre az e-kereskedelem kerül a fogyasztóvédelem fókuszába

Jövőre az e-kereskedelem kerül a fogyasztóvédelem fókuszába - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára a tegnapi napon tartott sajtótájékoztatón. Kiemelte, robbanásszerűen növekszik az internetes kereskedelem és meghatározóvá válik a digitalizáció, ezért a kellő időben meghozott szabályokkal szeretnék védeni a fogyasztókat, a tisztességes vállalkozásokat.

Jövőre kiemelten figyelik egyebek mellett, hogy a webkereskedők megfelelően tájékoztassák a neten a fogyasztókat, például az elállási lehetőség részleteiről - tette hozzá.

Tudatos fogyasztókat nevelnek a diákokból

„Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola" címet nyert el a szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatán, az elismerést Keszthelyi Nikoletta, az NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára nyújtotta át ünnepélyesen a múlt héten, 2016. december 15-én. A Derkovits iskola csaknem húsz éve működteti kismenedzser programját, melynek keretében vállalkozói és fogyasztóvédelmi ismeretekre oktatják a gyerekeket. Felsőbb évfolyamokon a Siker kulcsa programot valósítják meg hasonló célzattal. A városban elsőként vezették be hetedik osztályban a gazdasági és pénzügyi ismeretek oktatását.

Ünnep előtt ruhatisztítóba adta kedvenc darabját? Békéltető testületi tanácsok

Gőzerővel készülünk az ünnepekre, céges évzárókra és a szilveszteri bulira. Ezekre legtöbbször alkalmi ruhát veszünk fel. De mi történik akkor, ha a tisztítóba leadott alkalmi ruha, tisztítás után elszíneződik vagy szétszakad? Jár-e például kártalanítás? Az alábbiakban a Budapesti Békéltető Testület gyakorlatából ismerhetünk meg példákat. 

Megtévesztette az üdülési joggal rendelkezőket a Timeshare Market

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Timeshare Market INC Kft. „f.a.” (Timeshare Market) megtévesztette a fogyasztókat az üdülési jogok eladásával összefüggő ajánlatával. A jogsértésért a társaságra kiszabható maximális bírságot, 35.144.400 forintot szabott ki a GVH.