Kihirdették a Magyar Termék Nagydíj pályázat külhoni győzteseit

A Kolozsvári magyar napokon hirdették ki a 19. Magyar Termék Nagydíj pályázat határon túli győzteseit, idén először vettek részt külhoni vállalkozások a megmérettetésen - közölték a kiírók kedden az MTI-vel. A közlemény szerint idén 38 főcsoportban pályázhattak a vállalkozások az egyetlen nem szakmaspecifikus tanúsító elismerésre, amelyre a gazdaság egész területéről, önkéntes nyilvános pályázat útján lehetett jelentkezni. A határon túli győztesek bejelentésére augusztus 15-én, a Kolozsvári magyar napokon került sor.

Sajtóközlemény: A hatóság gyermekeknek szánt ujjfestékeket vizsgált

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A hatóság szakemberei gyermekeknek szánt ujjfestékeket vizsgáltak. Az ellenőrzés során 14-féle ujjfesték készlet mintavételezése történt meg, melyek között szerepelt 3-, 4-, 5- és 6-féle színből álló készlet is. A vizsgálat célja a termékek összetételének, illetve tartalmának biztonsági ellenőrzése volt.

A vizsgálat alá került ujjfesték készletek esetében a nehézfémtartalmakra, valamint az azoszínezékből származó tiltott aromás amin tartalmakra vonatkozóan nem merült fel kifogás, ezek mennyisége határérték alatti volt. Kétféle ujjfesték készlet esetében azonban a mikrobiológiai tisztaság nem elégítette ki a szabványban előírt követelményeket.

A hatóság gyermekeknek szánt ujjfestékeket vizsgált

Fogyasztói ismereteiket bizonyíthatták a Sziget Fesztiválon

A fogyasztóvédelmi hatóság nem csak ellenőrizni ment ki az idei Sziget Fesztiválra, hanem ismét várta az érdeklődőket a Civil Sziget 17. számú sátránál. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság különböző játékokkal és totóval készült, amelyeken a szigetlakók és az odalátogatók tesztelhették fogyasztóvédelmi ismereteiket. Főleg a „három munkanapos” csere, illetve a jótállás és szavatosság témakörében bizonytalanodtak el, de többségében helyes választ adtak a fogyasztóvédelmi kérdésekre.

Autó műszaki vizsgáztatása - hatósági áras, vagy nem?

A közelmúltban több Hajdú-Bihar megyei fogyasztó is felvetette, hogy a különböző autós műszaki vizsgaállomásokon több ezer forinttal is eltérnek a vizsgadíjak, holott a vizsgának hatósági díjszabása van. Rákérdezéskor például arra hivatkoznak, hogy a különbözet az előzetes átvizsgálás árát tartalmazza. A válasz szempontjából azonban árnyalnunk kell a helyzetet azzal, hogy saját magunk visszük-e a vizsgaállomásra a gépjárművet, vagy szervizt bízunk meg vele. Illetve azt, hogy a vizsgaállomás szakszerviz is egyben.

Tanszerekkel kapcsolatban is vannak fogyasztói jogai

Már jó előre gondoskodott gyermeke tanszereiről, de még be sem csöngettek és az új tolltartó már használhatatlan? Eltört a ceruza, az elektromos ceruzahegyező pedig már a vásárlás napján sem indult el? Belenyugodjon, vagy tehet valamit?

Kisokos: Online vásárlás és elállási jog

A webes vásárlás legjelentősebb előírásait a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet tartalmazza, melynek főbb szabályait az alábbiakban emeltük ki.

Gyermekkerékpárokat hív vissza a Praktiker

Az áruház tájékoztatása szerint a Polymobil Kft. a „7Mérföld feliratú” B1201G-01 (EAN: 5996093994362), valamint a B1201G-02 (EAN: 5996093994379) típusú 12” támasztókerékkel ellátott gyermekkerékpárokat az első kerékre ható fék hiánya miatt visszahívja.

Közlemény: A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ismét a Sziget Fesztiválon

K Ö Z L E M É N Y

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a korábbi évekhez hasonlóan idén is képviselteti magát a Sziget Fesztiválon. A hatóság egyik kiemelt feladata a fogyasztói tudatosság növelése. A Civil Szigeten található fogyasztóvédelmi sátorhoz látogatók megismerhetik a hatóság tevékenységét, tanácsot kérhetnek fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdésekben.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ismét a Sziget Fesztiválon