Tisztességtelen szerződési feltétel - Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott

A fellebbezési bíróság is köteles hivatalból értékelni valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, amennyiben az elsőfokú eljárás adatai alapján rendelkezik az e célból szükséges ténybeli és jogi elemekkel - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében. A C-243/08. sz. Pannon és C-137/08. sz.

A nap híre (2013.06.14) - Európai Fogyasztói Központ: nő a határon átnyúló panaszok száma

Az Európai Fogyasztói Központ hálózatszerű rendszerben működik az uniós tagállamok, valamint Izland és Norvégia fogyasztóvédelmi hatóságai alá rendelve.

Járási Fogyasztóvédelmi Napok - Cigándon

Cigándon indult útjára Borsod-Abaúj_Zemplén megyében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által indított „Járási Fogyasztóvédelmi Napok” című rendezvénysorozat.

A nap híre (2013.06.13.) - Másfél millióra büntetették a gázszolgáltatót

Másfél millió forintra büntette meg a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége azt a gázszolgáltatót, mely évekig nem küldött számlát egy fogyasztónak, majd egyben követelt tőle 900 ezer forintot. A gázszolgáltató számlázása ellen nyújtott be panaszt egy fogyasztó a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez.

Fogyasztóvédelmi lakossági fórum a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatalának rendezésében

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatala 2013. május végén lakossági fórumot szervezett, melyen a meghívásnak nagy örömmel eleget téve, szakmai előadásokkal vett részt a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége.

A nap híre (2013.06.12.) - A fogyasztóvédelmi hatóságot érintő felszólalások az Országgyűlésben (videóval)

Az Országgyűlés 2013.május 27-ei ülésnapján több alkalommal is reflektorfénybe került a hazai fogyasztóvédelem jelentősége. A napirend előtti felszólalások során Figyeltünk-e a gyermekeinkre az ellenőrzések során is gyermeknap alkalmából? címmel Spaller Endre képviselő úr intézett kérdést a nemzetgazdasági miniszterhez. Dr.

Kedvezőbb szabályok a Horvátországba utazóknak

A Horvát Köztársaság Európai Unióhoz 2013. július 1-jén történő csatlakozását követően sokkal kedvezőbb szabályok szerint utazhatnak a határon átlépők.  Az Európai Uniós jogszabályok értelmében a közösség területe vámjogi szempontból belföldnek minősül, így a horvát csatlakozást követően megszűnik a vámhatár Magyarország és Horvátország között.

Akció a Cserepes soron

A közelmúltban a NAV dél-alföldi revizorai és pénzügyőrei, több más hatósággal közösen, sorozatos ellenőrzéseket végeztek a szegedi Cserepes sori piacon. Az ellenőrzési akcióban résztvevő hatóságok összesen 74 fővel jelentek meg a piacon.