A fogyasztói piacokon összességében a teljesítmény javulása figyelhető meg, áll a fogyasztói piacok ma közzétett 10. eredménytábláján. Különösen figyelemreméltó a javulás az árupiacokon, míg a fogyasztói bírálatok célkeresztjében továbbra is elsősorban a szolgáltatások állnak.
A nyári árleszállítások kedvelői számára jó hír, hogy az Európai Bizottság kezdeményezésének köszönhetően 2014. július 1-jétől kevesebb mint a felére – megabyte-onként 45 eurócentről 20 eurócentre – csökken a barangolásos adatletöltésre kivethető díj maximális összege.
2014. június 16-án a nyíregyházi Kölcsey Televízió „Látószög” című műsorában stúdióbeszélgetésen vett részt dr. Bakó Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője. A beszélgetés témája a nyári idegenforgalmi főszezonhoz kapcsolódó fogyasztóvédelmi ellenőrzés volt.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a területi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei - köztük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége - már megkezdte nyári idegenforgalmi ellenőrzéseit.
Mint ahogy a közigazgatás és informatikai területén fontos fejlesztésekről, hírekről szóló eGov Hírlevél e heti számában beszámolt róla, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság alkalmazkodva a mai kor igényeihez olyan okostelefon alkalmazást bocsátott a fogyasztók rendelkezésére, mely a mindennapokban szolgál segítségül vásárlónak és kereskedőnek egyaránt, a megfelelő és releváns in
Az elmúlt időszakban levél keringett a legnagyobb közösségi oldalon, miszerint egy fővárosi benzinkútnál a 65 literes tankba 70 litert sikerült tankolni a kijelző szerint. Egy másik példa szerint a tankolt üzemanyag fele vizet tartalmazott, mely a gépkocsi azonnali meghibásodását eredményezte. Egy újabb városi legenda, vagy ez lenne a valóság?