Fogyasztóbarát település címet nyert el Zalaegerszeg

A várost kitüntető ünnepségen az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, Keszthelyi Nikoletta elmondta, Zalaegerszeg a 19. település, amely elnyerte és öt évig birtokolhatja e címet.

Az elismerés azt tükrözi, hogy a városvezetés, illetve a kormányhivatal fogyasztóbarát szellemben tevékenykedik, védve, támogatva a lakosságot és a vállalkozásokat. Meg¬mutatkozik ez az ifjúság és az idős korosztály kiemelt védelmében. A fiatalok óvása érdekében a fesztiválokon és a mindennapokban is ellenőrzik az alkohol és a dohánytermékek árusítását, a termékbiztonságot, az ártájékoztatást.

Fotó: Seres Péter

Az idősek biztonságát szem előtt tartva számos módon törekszenek a meggondolatlan vásárlásokra ösztönző árubemutatók és egészségügyi állapotfelmérések visszaszorítására. Még „ellen-árubemutatókat” is szerveznek, ahol bemutatják az időseket pénzköltésbe hajszoló pszichológiai módszereket. A helyettes államtitkár egyedülálló példaként utalt az iparkamara és a Zalai Hírlap közös akciójára, amelyben az olvasók szavazhatják meg, mely vállalkozásokat tartják fogyasztóbarátnak.

Fotó: Seres Péter

Balaicz Zoltán polgármester – megköszönve az elismerést – leszögezte: a cél közös, hiszen valamennyien fogyasztók vagyunk. Utalt a város egyéb címeire is – befektetőbarát, gyermekbarát, idősbarát –, továbbá megemlített több fejlesztést.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, jó érzés egy ilyen tiszta és rendezett városban élni, ahol az épülő tesztpálya, valamint okosút karnyújtásnyira hozza a jövőt.

Forrás: https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tudatos-fogyasztokat-nevelnek-egerszegen-2629541/ 2018.10.20.

 

Share on Tumblr