Török–magyar kooperáció: „Fogyasztói Akadémia” Projekt az Erasmus+ Program keretében

A csaknem három éves múltra visszatekintő török–magyar fogyasztóvédelmi együttműködés még intenzívebbé vált a Török Köztársaság Vámügyi és Kereskedelmi Minisztériuma által kezdeményezett Consumer Academy („Fogyasztói Akadémia”) elvevezésű projektnek köszönhetően. A Projekt az Erasmus+ KA2 Európai Uniós program keretében valósul meg. A Consumer Academy Projekt fő célja, hogy elősegítse a tudatos fogyasztói attitűd kialakulását és megerősítését, és ennek eszközeként létrehozzon egy áttekinthető online platformot, amelyet a fogyasztók, vállalkozások, oktatási szakemberek és civil szervezetek használhatnak majd a fogyasztóvédelmi oktatás eredményesebbé tétele érdekében.

A 24 hónapos projekt megvalósításában közreműködő nemzetközi konzorciumnak a török tárcán túlmenően szakmai partneri minőségben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a lengyel képzésekkel foglalkozó Aviva cég, a londoni Dockland Academy, a TÜPADEM nevű fogyasztóvédelmi és piackutatással foglalkozó török kutatóintézet, a Tükcev nevű török fogyasztó- és környezetvédelmi civil szervezet, valamint az Ankarai Tartományi Kereskedelmi Igazgatóság is tagja.

A projekt keretében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2016. február 17-18. között nemzetközi találkozót szervezett Budapesten. A konferencia legfőbb célja az volt, hogy a partnerek bemutassák eddig elért eredményeiket és legjobb gyakorlataikat.

A rendezvényt dr. Szente István, az NFH főigazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy napjainkban a fogyasztóvédelem egyik legfontosabb célja a fogyasztói tudatosság növelése, ezért büszke rá, hogy az NFH az e célt szolgáló nemzetközi projektben részt vehet. Kiemelte, hogy az NFH-nak nagy tapasztalata van a fogyasztók oktatása és a fogyasztóvédelmi kommunikáció területén, így reméli, hogy hatékonyan tudja majd elősegíteni a projekt keretében megvalósuló online képzési tevékenységet.

A nyitó előadást dr. Aranyi Péter, az NFH Stratégiai, Nemzetközi és Humánpolitikai Főosztályának vezetője tartotta, aki bemutatta az NFH működését, főbb tevékenységi köreit, és a hatóság 2015-ben elért legfőbb szakmai eredményeit.

Ezt követően a konferencia első napján minden projekt partner bemutatta saját szervezetét és tevékenységét. A prezentációk során gyümölcsöző szakmai diskurzus bontakozott ki a résztvevők között a projekt-tevékenység és a fogyasztóvédelmi oktatás általános jó gyakorlatai témakörében.

A rendezvény második napján a partnerek a projekt eredményeként létrehozott weboldal működésének gyakorlati kérdéseiről folytattak eszmecserét. A négy nyelven, angolul, törökül, lengyelül és magyarul működő weboldal végleges tartalma 2016. júniusára készül majd el. A projekt-partnerek olyan oktatási segédanyagokat és fogyasztóvédelmi információkat fognak közzétenni a honlapon, amelyek elősegítik, hogy az oldal felhasználói közérthető, egyszerű és érdekes formában jussanak ismeretanyaghoz a fogyasztóvédelem területén.

A nemzetközi találkozót követően 2016. február 19-én a projekt keretében nemzeti tájékoztató nap megszervezésére került sor a hazai szakmabeli érdeklődők részvételével. A Fogyasztói Akadémia Projekt bemutatása mellett a rendezvény célul tűzte ki, hogy áttekintést nyújtson a hatóság által az elmúlt időszakban megvalósított projektekről és fejlesztésekről is.

Ennek fényében az NFH munkatársai a hatóság kommunikációs tevékenységéről, a „Fenntartható életmód a fogyasztóvédelem eszközrendszerén keresztül” elnevezésű KEOP-6.4.0/14-2015-0001 számú, valamint „Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogy hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?)” elnevezésű TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 számú kiemelt projektekről és azok eredményeiről is beszámoltak a résztvevőknek.

 

 

Share on Tumblr